Gróf Batthyány Lajos kegyúr halála

Dec.27.-én meghalt 92 éves korában jóságos kegyurunk, gróf Batthyány Lajos hosszas betegség után. Az utóbbi időkben már élő halott volt. Évek óta alig halott már valamit. Az ország életében valamikor nagy szerepet játszott, volt fiumei kormányzó teljes szegénységben halt meg a volt komornik lakásban, ahova a kastély épületének lebontása után költöztek. A front alatt elmenekültek, a front után a kastélyban orosz, majd magyar katonaság tartózkodott, így ők az ipartelepi vizitációs zárda régi épületében huzódtak meg nagy szegénységben Gyula fiukkal, majd az orosz fogságból hazakerült Bálint unokájukkal. Közben a kastélyt lebontották, így a víz. Zárda államosítása után a kastély parkban megmaradt komornyik lakásba. Halála előtt pár nappal elláttam a halotti szentségekkel. 29.-én d.u. 2 órakor temettem el Bukovics Imre fülei c. esp. plebános, Láng József ipartelepi lelkész és káplánom, Keszthelyi Ferenc segédletével a kastély parkban lévő családi temetőben. A község lakóinak igen nagy része jött el a temetésre. Amikor a szomorú aktusra mentünk, eszembe jutott 1933.máj.10.-iki jelenet a kastélyban. Bérmálás után este a kegyúri család vendége volt a főpásztor. Vacsora után kérte püspök urat a jó kegyur: ne vigye tőlünk Fehérvárra plebánosunkat (a vizivárosi plebániára voltam akkor kiszemelve), maradjon ő csak itt nálunk, szeretném, ha ő temetne el engem”. Teljesedett ez a kívánsága, de nem ilyen temetésre gondoltunk mi akkor, de bizonyára ő sem. Megilletődött lélekkel álltam meg koporsója előtt s beszentelés után pár keresetlen szóval bucsuztattam el a magam és egyházközségünk nevében: „Egyházközségünk nagy halottjának, jóságos kegyurunknak végtisztességére gyűltünk össze. Ma 2 hete volt 34 éve, amikor először találkoztam vele az első világháború 4.-ik évében. Budapesten, a Vöröskereszt egyesületben, melynek elnöke volt. Ennek vezetésére, irányítására szentelte minden idejét, hogy így is közreműködjön a háborús szenvedések enyhítésében. Első találkozásunk és első beszélgetésünk alkalmával alkalmam volt megismerni nemes gondolkodását és szívjóságát s mikor egy hét mulva, mint plebános jöttem Polgárdira, kezdett kibontakozni előttem teljes valóságában. Egymás után hozta létre egyházközségünk intézményeit: 2 tantermes iskolánk gyors ütemben 8 tanerőssé fejlődött az ő megértő és nagylelkű támogatásával. Kántorház az ő adománya, zárda-alapítás nélküle lehetetlen lett volna, kulturház építésének elindítója volt, egyházközségi bolt létesítésében, templomnagyobbításban oroszlán része volt, az új temető is az ő nagylelkű adománya. S ezek mellett ki tudná elsorolni azt a sok jótéteményt, amelyet egyházközségünknek s egyes embereknek juttatott. Mindenkin segített, aki hozzá fordult. Koporsójánál leszögezhetjük, hogy fényes betűkkel írta be nevét egyházközségünk és az egész község történetébe. Mindezért hálás szívvel borulunk le a Mindenható előtt, imádságos lélekkel megköszönjük, hogy őt nekünk adta és kérjük: fizesse meg neki bőségesen országában, hisz az a jóság és szeretet, amelyet ő ránk sugárzott, ez az Isteni jóságnak és szeretetnek egy szikrája volt. Abban a hitben, hogy imádságos kérésünket meghallgatja, bucsuzunk s hálás szívvel mondjuk: aranyos szívű jóságos kegyurunk, Isten veled!” – A sírnál Szabó Elemér nyug. Ig. kántortanító, egyházközségünk világi elnöke bucsuztatta a köv. szavakkal: „Polgárdi rk. Egyházközségünk nevében bucsuzom szeretett kegyurunktól, aki hosszú életén keresztül egyházközségünk minden megmozdulásában segítője, biztos kezű vezetője és bőkezű ellátója volt. Nincs a községben család, aki jótéteményében ne részesült volna, nincs, aki itt a nyitott sírnál a hála, a fájdalmas szeretet, és részvét könnyével a szemében ne áldozna a megboldogult emlékének. De bucsuzunk az igaz magyar embertől, a szabadság vértanújának (a 48-as Batthyány Lajosnak) hűséges unokájától is, aki élete utolsó percéig minden viszontagsága mellett híven betartotta a magyar parancsot: „Hazádnak rendületlenül.” Ez az édes hazai polgárdi föld, melyben „a nagy világon kívül nincs más hely” ez takarja be áldott porait, ez adjon édes pihenő helyet, ez fedjen el minden bút és bánatot, s a síri álom legyen a jóságban eltöltött élet után megérdemelt édes és boldog. Kegyelmes Urunk, nyugodjék békében.”- Másnap reggel Requiemet mondtam lelki üdvéért fia és unokája jelenlétében. Requiescat in pace!

(Polgárdi Plébánia – Historia Domus)
A tartalom védett!